Párnahuzat téli levélkoszorúval

Tavaly ősszel végre kicsit jobban beleástam magam a textilfestés fortélyaiba és elkészítettem életem első saját festésű párnahuzatait. Az akkor készült leveles párnákról egy rövid leírást olvashattatok  a Pentart facebook oldalán.

 

 

Mivel kommetben kértetek egy részetesebb ismertetőt a technikáról, ezért gondoltam, hogy ezúttal itt a blogon írok róla jóval alaposabban.

 

Ezúttal téi hangulatú levélkoszorút alkottam.

A stencileket magam készítettem dekorgumiból. Ehhez a Sizzix Big Shot gépemet és több, különböző örökzöld levélmintájú vágókésemet használtam.

 

 

Egy lapon csak két mintát vágtam, hogy a negatívot stencilkét tudjam használni.

A fehér párnahuzatot előkészítettem. Először beavattam, vagyis gépben kimostam 40°C-on, így a továbbiakban már nem érhet az a meglepetés, hogy a huzat összezsugorodik mosás közben. Aztán a megszárított és átvasalt huzat belsejébe több réteg papírlapot tettem, hogy a szálak között átszivárgó festék, ne jusson át a párna hátoldalára. Végül a huzat közepére egy tányért használva, ceruzával felrajzoltam egy kört.

 

.

Ez a kör a koszorúm “alapja”. Ennek mentén redeztem el a levél motívumokat.

A stencil pontos rögzítéséhez Stemperia Ragasztó sprayt használtam. Ezt a sprayt a stencil hátoldalára fújom. Öntapadóra szárad, de éppen csak annyira, hogy a dekorgumi stabilan a felülethez simuljon. Így ecsetelés közben a festék nem jut a stencil alá, viszont dolgunk végeztével eltávolítható és tovább helyezhető a stencil.

 

 

A koszorút mintát Pentart Textil és bőr festékkel, és Textilfestékkel készítettem el. Néhol a gyári színekkel dolgoztam, de többször kevertem saját árnyalatot a festékekből.

Az első mintához az Olajfazöld árnylatot választottam.

Fontos momentum a stencilezésnél, hogy a festéket csak nagyon minimális mennyiségben vegyük fel egy durva sörtéjű, úgynevezett stencilező ecsettel, különben a kontúrok nem lesznek élesek, esetleg a festék eláztatja a felületet. Ehhez a Pentart youtube csatornáján ebben a videóban találsz segítséget.

 

 

A stencil eltávolítása után minden mintát meg kell szárítani, mielőtt tovább haladnánk! Különben fenn áll a veszélye, hogy elmaszatoljuk a festéket!

Öt helyen ecseteltem fel a mintát az előzőleg felrajzolt körvonal mentén, majd a sablont szappanos vízzel alaposan elmostam.

A második levélhez magam kevertem a színt. Egy kicsit ebből egy kicsit abból…
Textil és bőrfestékből: szürke, fenyőzöld és arany
Metál textilfestékből: gyöngyház és türkizzöld

Alapvetően nem tanácsolom a különböző típusú festékek vegyítését, mert gyengíthetik egymás jó tulajdonságait. Jelen esetben azonban a Textil és bőrfesték és a Metál Textilfesték nyugodtan keverhető, mivel az alap egy sima vászon huzat. Ha mondjuk bőrre dolgoztam volna már más lenne a helyzet. Akkor a sima textilfesték gyengítené a bőrfesték rugalmasságát, így bőr esetében a vegyítést nem ajánlom. A színeket ott is keverhetitek, csak a festék típusokat nem.

 

 

A koszorú formája már a két levéllel is szépen alakul.

 

 

A következő fenyőlevél mintához is saját árnyalatot kevertem.
Textil és bőrfestékből fenyőzöldet és szürkét, Metál textilfestékből pedig türkizzöldet hasznátam a színkeveréshez.

 

 

Ezt a stencilt mindkét felével hasznátam, hogy befelé is és kifelé is hajoljanak fenyőgallyak. Természetesen a megfordítás előtt alaposan megtisztítottam és megszárítottam, majd újra befújtam ragasztóval a stencilt.

 

 

A Fagyöngy mintához fenyőzöld és arany Textil és bőrfestékből kevertem ki a nekem tetsző árnyalatot.

 

 

Ilex levelek is kerültek a koszorúba, amikez a gyári fenyőzöld árnyalatú Textil és bőrfestéket haszáltam.

 

 

Helyenként nincs szükség a teljes mintára. Iyenkor egy papírlappal kitakarom a felesleges részeket, és úgy ecsetelem be a stencilt.

 

 

Vagy ha a minta engedi, maszkolószalaggal eltakarom a felesleges részt.

 

 

Időnként viszatérhetünk egy előzőleg felvitt levélmintához.  A Fagyöngyből például az Ilex levelek után is festettem fel néhányat, így az Ilex alól is kikandikál pár szál, de rá is lóg itt-ott. Ez a rétegződés fontos a valóban szép koszorúhoz megalkotásához.

 

 

Az utolsó levélhez megint csak kevertem a festékeket.
A fenyőzöld és szürke Textil és bőrfesték mellé, gyöngyház Metál Textilfestéket kevertem. Ezzel a Senecio leveleinek selymes árnyalatát sikerült kikevernem.

 

 

A koszorú összeállításánál fontos, hogy a levél szárak mindig fedésbe kerüljenek. Nem lóghatnak csak úgy a levegőben.
Ezért néha újra kell festeni egy-egy levelet.  Itt például a Senecio “ráhullott” az előzőleg megfestett Ilexre.

 

 

Hogy ezt a levelet is beépítsem a koszorúba, az Ilexet újra kellett festenem.
A stencilt visszahelyeztem pontosan a már megfestett levélre és újra ecseteltem. Így a Senecio levélke szára máris az Ilex takarásába került.

 

 

Utolsó mozzanatként azt terveztem, hogy néhány bogyóval bolondítom meg a koszorút.

Kökény, Fagyöngy és Ilex bogyókra gondoltam…. ám egy kis figyelmetlenség következtében elfelejtettem szárítani a felvitt festéket és persze el is kentem a kék bogyókat….

Egy villámgyors mozdulattal víz alá dugtam az elmaszatolt részt. Óvatosan, hogy több kárt ne okozzak… de persze a víz megoldotta a még nedves festéket, amitől az szétszaladt a szálak között és  az egész szakasz kék lett….

Katasztrófa!

Sebaj! Nagy levegőt vettem és pánikolás helyett körömkefével addig suvickoltam óvatosan, amíg el nem tűnt a maszat. Szerencsére az előzőleg megszárított rétegekben nem nagyon esett kár. Itt-ott kicsit megkoptak, de nem vészesen.

 

 

Ezeket  egyszerűen javítottam. Majd figyelve arra, hogy többet ne legyen ilyen, minden bogyókupac után szárítva haladtam tovább.

 

 

Az Ilexhez piros Textil és bőrfestéket használtam. A Fagyöngy és a Kökény bogyóit pedig gyöngyház és türkizzöld Metál Textilfestékkel készítettem.

 

 

Egy teljes éjszakát hagytam még száradni, aztán sütőpapíron keresztül és kifordítva is alaposan átvasaltam a mintát.

 

 

Még egy extra ötletem is támadt a végére. A téli párnahuzathoz készítettem egy piros bársony masnit, amit egy biztosítótűre ragasztottam.

 

 

Ezzel,  ha akarom ünnepivé tudom varázsolni a téli levélkoszorús huzatot.

 

 

Jó hírem van, ha szeretnéd Te is elkészíteni ezt a párahuzatot. Hamarosan nyíló webshopomban az összes alapanyagot egyszerre beszerezheted  hozzá. Figyeld az infókat a Facebookon vagy az Instagramon és térj vissza, amikor megnyílt a webshop.

A szükséges anyagokhoz ITT fogod találni a linket.

Leave a Reply

Loading...