Harisnyás projekt

Néhány éve, amikor az Annie’s Designt elindítottam, nem volt módom alapanyagokat vásárolni, így igyekeztem mindent újrahasznosított anyagokból megoldani. Ez olyannyira bevált, hogy azóta szinte a védjegyemmé váltak a saját készítésű dekorelemek.

Egyik tavasszal, a Pinterestet bújva megláttam egy kompozíciót, amiben egy szép pillangó díszelgett. Nagyon tetszett, de mivel Magyarországon még csak hasonlóval sem találkoztam, elkezdtem gondolkodni miből készíthetném el a saját verziómat.

Ismertem egy technikát, ami bevallom őszintén sosem volt a kedvencem, mert a végeredmény az én ízlésemnek nagyon mű. Bár azt el kell ismernem, hogy vannak, akik valóban mesteri, már-már élethű virágokat képesek vele alkotni. Nekem ez sosem ment. Viszont úgy gondoltam, egy kicsit továbbgondolva a technikát mégiscsak tudnám kamatoztatni a harisnyavirág készítésével kapcsolatos tudásomat. Így született meg az első festett pillangóm.

 

 

Aztán idén még tovább gondoltam a dolgot és elkészítettem a festett harisnyavirág árvácskákat is.

 

 

…de lássuk, hogyan is készülnek

Első körben a virág, illetve a pillangóformát alakítom ki drótból, amit aztán nejlonharisnyával vonok be. Vékonyabb és vastagabb dróttal is használtam már ehhez a technikához. A vékonyabbal finomabb, légiesebb lesz az eredmény. A festék miatt azonban úgysem látszik a drót, így a kicsit vastagabbal is elkészíthető. Kb  0,8mm és 1mm között megfelelő a dórt vastagsága.

A virágszirmok és a pillangószárnyak kialakításához különböző méretű sablonokra van szükség. Általában csak a szemmértékemre hagyatkozom, de most lemértem a kedvetekért mekkora átmérőjű sablonokat választottam.

Az árvácska alsó szirmához egy 80 ml-es expressz ragasztó tubust használtam, aminek az átmérője 35 mm. A középső szirmokhoz egy esztergált lábat találtam ez 25 mm átmérőjű. A felső szirmokat pedig egy pezsgőtablettás dobozzal formáztam meg, ami 30 mm átmérőjű.

 

 

A pezsgőtablettás dobozt használtam a pillangó alsó szárnyainak kialakításához is. Mivel a pillangó szárnyai között valamivel nagyobb a méretkülönbség a felső szárnyakhoz egy 45 mm átmérőjű sablont kerestem. Ehhez egy Pentartos 50 ml-es festék doboza pont megfelelt.

 

Az árvácska szirmai:

 

 

Az árvácskához egy darab nagyobb és két kisebb méretű dupla szirom párat készítettem.

 

 

Az egymás mellett lévő azonos méretű szirmokat egy szál drótból alakítom ki. Ennek az a praktikuma, hogy később az összedolgozásnál kevesebbet kell bajlódni vele, hogy minden a helyére kerüljön.

A formázásnál érdemes figyelni rá, hogyan néz ki a virág élőben. Az árvácska felső szirompárja összeér, kicsit egymásra is hajlik. A középső szirompár egymással szemben helyezkedik el. Az alsó, nagyobb szirom kissé hullámos és az egész virág egy nagyon pici, lankás tölcsérformát vesz fel. A megformázott alkatrészekre ezután nejlonharisnyát feszítek, amit egészen vékony dekordróttal rögzítek.

 

 

Ezt megteheted cérnával vagy vékony fonallal is, csak ne felejts el csomót kötni rá a végén. A harisnyát alaposan kifeszítem az elemeken, de azért vigyázni kell, hogy fel ne szaladjanak rajta a szemek.

 

 

Ha kész vannak a szirmok, összeállítom a virágot. Ehhez az árvácska felső szirmait kissé széthajtva közé fogatom be a középső szirom párat, majd rájuk az alsó nagyobb szirmot, végül dekordróttal dolgozom össze és szártakaró szalaggal fedem le a virág szárát. Az alábbi videóban megnézheted az árvácska alap elkészítésének technikáját.

 

 

A pillangó szárnyai:

 

A pillangóhoz két különböző méretű szárny párat készítek. Mindkettőt egy, egy drótból hajlítom meg, majd kézzel formázom. A forma kialakításához használhatsz sablont is, vagy meríthetsz ihletet erről a Pinterest táblámról, ahova rengeteg formájú és színű pillangót válogattam össze.

A pillangó felső, nagyobb szárnyait egyenként vonom be harisnyával, hogy kellően meg tudjam feszíteni azt a drótvázon. Szintén vékony dróttal rögzítem a harisnyát, majd levágom a felesleget. A kisebb szárnyakat egyszerre borítom harisnyával, amit a két szárny között középen rögzítek. A szárnyakat egymás alá fogatva dolgozom össze, úgy, hogy a maradék drótból közben kialakítom a pillangó testét is és egy szárat hagyok rajta, amivel később könnyebben tudom a kompozíciókba rögzíteni.

A kis testet szintén harisnyával fedem, amit addig-addig tekerek a drótváz köré, amíg eléri a kívánt vastagságot. Ezután vékony dróttal rögzítem a harisnyát és egyúttal kialakítom a pillangó testének három szakaszát a fej-tor-potroh részeket. A vékony drótot végül alul dolgozom el, majd levágom a harisnya felesleget.

Az alábbi videóban megnézheted ennek a technikáját is.

 

 

Miután elkészültek az alapok, jöhet a festés.

A feszített nejlonharisnyára először alapozó festéket kenek. Ehhez bármilyen vizes alapú akril alapozó megfelel.

Az alapozás eltömíti a nejlonharisnya szemeit, megkeményíti a felületet, ami innentől kezdve könnyen festhetővé válik, tehát érdemes alaposan alapozni, sőt ha első körben lyukacsos maradt a felület, nyugodtan jöhet még egy réteg alapozó.

Ha az alapozó megszáradt jön a festés, aminek már csak a képzelet szab határt. Én akrilfestéket használtam a színezéshez, mert jól fed és nem igényel plusz lakkozást.

Itt egy gyors videó az árvácska és a pillangó alapozásáról

 

 

Bár részemről még tesztelés alatt áll, de további effekt- anyagokat is érdemes kipróbálni a díszítéshez. Az ebben a cikkben írt virágboxhoz a pillangómat például a Pentart Opál repesztőlakk rendszerével is kezeltem.

 

 

Ki gondolná, hogy az egész egy nejlonharisnyával kezdődött…

Ha tetszett a cikk és szívesen olvasnál hasonló ötleteket, akkor kövess a Facebookon, vagy gyűjts velem ötleteket a Pinteresten.

“Harisnyás projekt” bejegyzéshez 3 hozzászólás

Leave a Reply

Loading...