Szelek szárnyán – Alkotó Energia 2018

Bár épp a tavaszi szezon derekán járunk, most egy kicsit előre szaladok a nyárba… vagy inkább vissza…

Tavaly, mikor elkezdtem blogolni sok minden új megvilágításba került körülöttem. Mióta az eszemet tudom alkotok, de magamnak mindig és kizárólag, csak úgy nevezett ‘praktikus’ dolgokat készítettem. Valahogy olyan luxusnak tűnt dekoráció céljából itthonra alkotni. Aztán, ahogy írni kezdtem a folyamatokról azt vettem észre, hogy minél többet foglalkozom egy-egy dekoráció megalkotásával, annál szívesebben nézegetem a kész munkákat is.
Ezzel párhuzamosan egyre jobban nőtt bennem az igény arra is, hogy minél egyedibbet alkossak, hogy ne másoljam önmagam. Minden alkotás egy kihívás legyen. A blogolás elkezdésével ez az abszolút egyediség indokolttá is vált, hiszen hogyan is írhatnék újabb és újabb ötletekről, technikákról, anyagokról, ha mindig ugyan azt csinálom?

Így jutottam tavaly nyár elejére oda, hogy elkészítsem az első saját lakásdekorációnkat. A férjem kérésére egy hatalmas méretű nyári hangulatú koszorút terveztem, ami a nappali falát díszítette egész nyáron. Imádtuk.

Aztán decemberben szembe jött a Paksi Atomerőmű Alkotó Energia Pályázat felhívása. Ezelőtt sosem vettem részt ilyesmin, de egy kis biztatás hatására összeállítottam az alább olvasható technikai leírást.
Néhány elem elkészítéséről már olvashattatok itt a blogon, sőt van, amit szóról szóra másoltam be az anyagba, de így kerek az egész.

kép1

Felhasznált anyagok:
A koszorú alaphoz:
kartonpapír, dilatációs szalag, Tesa maszkolószalag, használt ing, filc anyag, szatén szalag
A díszítéshez:
fakéreg, termések, kagylók, hungarocell golyók, lézervágott fa vitorlás hajó, gyöngyös gombostű, kiégett villanykörte, Sissy 10 horgoló fonal, madárhomok
Festéshez:
Pentart matt akrilfestékek (fehér, Country kék, Country zöld)
Pentart bitumenes Antikoló paszta (Umbra),
Pentart narancsolajos Antikoló paszta (Fehér),
Harzo T16 hídképző alapozó
Eszközök:
Olló, sniccer, ecsetek, horgolótű, ragasztópisztoly,Oázis ragasztó spray, HB grafitceruza, textil pelenka, ablakmosófolyadék
Technikai leírás:
Az aranymetszés szabályait figyelembe véve a kb. 55cm átmérőjű koszorú testet, vastag kartondobozból vágtam ki, majd 10cm széles, 1mm vastagságú dilatációs szalaggal tekertem körbe. Ezzel alakítottam ki a koszorú vastagságát. A szigetelőanyagot úgy tekertem a kartonra, hogy a csíkok egyenlő fedésben legyenek. Ennek köszönhetően a koszorúalap belső íve kicsit vastagabb lett, mint a külső, vagyis az alap kifelé ék alakban keskenyedik. Amikor körbeértem Tesa maszkolószalaggal rögzítettem a dilatációs csíkot, mert a ragasztópisztoly hője megolvasztotta volna az anyagot.
Következő lépésben Tesa maszkolószalag került az alapra. Az előbbihez hasonló módon kis fedéssel tekertem körbe az alapot, így nemcsak cseppálló lett a felület, de már a forró ragasztót is jól bírja. Sajnos azonban a maszkolószalag viaszos felülete nem biztosít jó tapadást a ragasztónak. Ezért utolsó rétegnek egy használt ing csíkokra vágott anyagával borítottam be az alapot, amit a végén ragasztópisztollyal rögzítettem.
A kopogtató felakasztásához egy vékony szatén szalagból kötöttem hurkot, amit a koszorú hátoldalára ragasztottam. Az akasztó csomóját filc anyaggal takartam. Ezt is ragasztópisztollyal rögzítettem.
A díszítőelemek rögzítéséhez is ragasztópisztolyt használtam. Az alap felső jobb oldala az eget jelképezi. Ide először saját gyűjtésű fakérgeket ragasztottam fel. Ezeket Pentart fehér Matt akrilfestékkel, szárazecset technikával festettem meg, hogy a habos bárányfelhők fodrait idézze.
A bal oldali ív, a part. Ide fehér textil boglárkákat és textil hortenzia virágokat ragasztottam. A művirágok leveleit, megfújtam Oázis ragasztóspray-vel és madárhomokot szórtam rá, hogy kicsit tompítsam a műanyag hatást. Szürkére festett lótusztermésekkel, Lali-termésekkel, eukaliptusztermésekkel, natúr izlandi zuzmóval és saját nyaralásaink alkalmával gyűjtögetett és vásárolt kagylókkal díszítettem az üresen maradt felületeket.
A koszorú alsó része maga a tenger, ezt halványkék hungarocell golyókkal emeltem ki, mint apró buborékok a vízben.
Az égen két hőlégballon lengedezik. Ezeket kiégett villanykörtékből alkottam.
A villanykörték fém foglalatát egy erős olló segítségével távolítottam el. A menet elején ráharaptam az ollóval, majd egyszerűen lefejtem az üvegről az elektromos érintkezőt, a fémmenetet és az alatta lévő szigetelést. Az üvegbúrában lévő üvegállványt egyszerűen beletörtem, épp csak annyira, hogy a búra szájánál már ne lógjon túl. Ekkor a búrában lévő gáz egy halk pukkanással távozott. A Volfrámszálat és az áram bevezetőket a körtében hagytam.
Miután eltávolítottam a fémmenetet és megtisztítottam a búra nyílását ragasztópisztollyal egy hurkapálcát ragasztottam a körte nyílásába, így a továbbiakban könnyebben dolgoztam vele.
Ablakmosó folyadékkal alaposan letisztítottam és zsírtalanítottam az üveget, majd egy réteg Harzo T16 hídképző alapozóval kentem le, hogy a festéknek megfelelő tapadást biztosítsak. Az alapozáshoz 12es szintetikus lapos ecsetet használtam. Hosszanti irányban vittem fel az alapozót, hogy az antikolással kiemelt ecsetvonások nyoma még jobban kiemelje a felfestett mintát. Az előírt száradási idő után HB grafitceruzával rajzoltam fel a mintát. A vertikális csíkozás előrajzolásához a körtét egy zsinór segítségével 16 cikkelyre osztottam, majd a zsinór mentén rajzoltam be a vonalakat. Ennek köszönhetően viszonylag egyenlő szélesre sikerültek a sávok és még a körte vonalát is szépen követik.
Miután felrajzoltam a mintát kontúrozó ecsettel, Pentart Matt akrilfestékkel festettem meg a ballonokat. Felváltva fehér és kék festést kaptak. A kék színhez a Pentart Country kékjébe, egy kevés Country zöldet is kevertem és egy leheletnyi fehérrel világosítottam.
Szerettem volna, hogy egy kicsit „használtabbnak” tűnjenek a ballonok és bár tudom, hogy az akrilfesték külön zárást nem igényel, egy kevés viasszal oldottam meg az antikolást. Először Pentart umbra bitumenes Antikoló pasztával dörzsöltem át a körtéket, ehhez egy puha textil pelenkát használtam. Majd ez az erős barnás árnyalatot Pentart fehér narancsolajos Antikoló pasztával töröltem vissza. Ennek köszönhetően csak egy nagyon vékony viaszréteg maradt a felületen, kellő árnyékot és egy nagyon pici selymes fényt adva a festésnek.
Ezzel elkészült a hőlégballonok kupolája, így az előzőleg beragasztott hurkapálcát egy csepp ablakmosó folyadék segítségével kivettem a körtéből a ragasztóanyaggal együtt.
A kötélzetet világosszürke színű, 100%pamut Sissy 10-es vastagságú horgoló fonalból készítettem. A horgolást 1,5-es horgolótűvel végeztem. A mintát horgolás közben találtam ki. A szempont csupán annyi volt, hogy a kötélzet a felfestett mintát kövesse és kiemelje.
A kupola tetején sűrű öltésekkel, 8 szemmel kezdtem a horgolást. Lefelé haladva, a szemeket úgy szaporítottam, hogy a festéshez igazodva 16 függőleges erősítő szalagot készítsek a hőlégballonnak. A vintage hangulat kedvéért kihasználtam a horgolás adta lehetőségeket és a vízszintes erősítő szalagokat csipkésre, fodrosra horgoltam. A kupola alsó harmadához érve behelyeztem a villanykörtét a horgolt kötélzetbe és közvetlen az üveg körül folytattam a horgolást. Szűkítetem a mintát és sűrítettem a sorokat is, így a villanykörte beszorult a horgolt kötélzet közé. A ballon nyílásánál fejeztem be a mintát.
A hőlégballon gondoláját műbőrből készítettem. A ballon méreteit figyelembe véve egy megfelelően széles csíkot vágtam az anyagból. A bőrös oldalát megkentem Pentart ötapadó hobbiragasztóval és a textiles oldalával kifelé szorosan feltekertem. A kupola atikolásához használt viaszos textilpelenkával kicsit átdörzsöltem, hogy a kosárka is picit használtnak tűnjön.
A kötélzet utolsó horgolt sorába négy ponton horgoló fonalat fűztem. A gondola tartó köteleket megfelelő hosszúra hagyva, a feltekert bőrcsík legutolsó rétegei között egy zsákvarró tű segítségével áthúztam és a kosár alatt megcsomóztam a szálakat.
A kupolák tetején a kötélzetbe szintén egy szál horgoló fonalat fűztem, amit egy gyöngyös végű gombostűhöz csomóztam. A tűt a koszorúalapba tűzve rögzítettem a ballonokat.
Egy kis lézervágott fa vitorlás hajót is készítettem a koszorúra. Csiszolás után a hajót a hőlégballonokkal azonos módon alapoztam, festettem és antikoltam. A vitorlás kötélzetét szintén a szürke Sissy 10es fonalból csomóztam. Végül a hajót ragasztópisztollyal rögzítettem a koszorúra.

kép3
Alkotó Energia Pályázat 2018
Nádasné Bäer Anikó

Zárszónak engedjétek meg, hogy gratuláljak minden pályázónak és minden helyezettnek, valamint, hogy megköszönjem a zsűrinek és a szervezőknek, hogy ott lehettem a díjátadón. Fantasztikus élmény volt!

Minden alkotónak kívánom, hogy 2019-ben is alkossatok csodákat és szívből ajánlom, ha van kedvetek pályázzatok. Remélem találkozunk jövőre is.

Az sík alap elkészítéséhez a cikket itt olvashatod.

A hőlégballonokról írt tutorialt a fázisfotókkal együtt pedig itt találod, sőt ebben a cikkben arra is adok tippet, hogyan készítsd el a ballont, ha nem tudsz horgolni.

Leave a Reply

Loading...