Az úgy volt, hogy a fejembe vettem, hogy kötött karácsonyfadíszeket szeretnék a fára….. kötni tudok, azzal nincs baj. Még gyerekkoromban tanultam anyukámtól a klasszikus egy sima egy fordítottat. Aztán az évek során persze továbbfejlesztettem és ellestem egy-egy praktikát. Pulóvert sosem kötöttem … a legnagyobb dolog, amit készítettem egy táska volt, amit hordtam egy évet, majd úgy 4 éve a ládámban várja, hogy a cipzárt kicseréljem benne…pont ezért nem kezdek pulcsiba. Valószínűleg lenne eleje, meg 2 ujja és azzal kifújt. Így inkább csak kisebb darabokra vállalkozom és abban keresem a kihívást.

Az 5 tűvel kötést nagymamámtól lestem, aki bokamelegítőket kötögetett éppen akkor. A logikája pár pillanat alatt megvolt, ahogy néztem mit csinál és másnap meg is vettem az első csomag zokni-kötőtű készletemet. Egy dolgot ugyan másként csinálok, mint a nagyi, de erről később.

Zokni ugyan nem, de kikerült néhány „kéztyű”, sapka és bokamelegítő az én kezem alól is… és hát persze a koszorúalapok és kötött kaspók, minden féle mintával. A rizsszem mintával tavalyelőtt ismerkedtem meg és a pazarul elegáns hosszú rizsszem változattal készítettem egy adventi szettet.

Téli palota (1)

Szerelem volt. Később írtam is erről a mintáról egy másik ajtódísz kapcsán. Itt találod.

De kanyarodjunk vissza a kötött gömbökhöz…

A Kézzel készített karácsony Facebook csoportban olvastam egy postot néhány kötött gömbről. Az alkotó P. Horváth Patrícia, aki már sokakat megihletett az alkotásaival, mint mindig remek leírást is csatolt a képekhez.

Patrícia gömbjei egy pulóver újrahasznosított anyagából készültek. A leírt technika szerint az anyagból téglalapformát vágott, amit hosszában összevarrt és az így kapott hengert két végén összehúzva készített huzatot a hungarocell gömbökre. A trükk, ami beindította a fantáziámat az volt, hogy a henger két végén visszabontotta a kötött anyagot. Az így felszabadult szemeket felszedte és a bontásból megmaradt fonalra fűzve húzta össze a henger végeit.

Ezt a leírást alapul véve készítettem el én is a kötött díszeket. Mivel nekem nem volt olyan pulcsim, ami megfelelt volna a célnak és amúgy is szeretem a kihívásokat, úgy döntöttem, hogy megkötöm én magam a két végén tűre szedett, henger alakú gömb huzatot.

Persze választhattam volna a hagyományos szűkítős-bővítős gömbkötési technikát (ehhez is találtok nagyon jól használható leírást például itt Ahama blogján), de a szemek összekapcsolásánál és duplázásánál a kiválasztott rizsszem-minta rendszere felborul, ami nekem nagyon szúrta a szemem. Patrícia összehúzós módszere sokkal jobban tetszett ehhez a mintához, így ezt az alternatívát választottam.

Tehát egy hengerforma… két végén szemsorral…. na de, hogy kössem meg?

Először a zsák-kötés technikájával próbálkoztam…. az egyet leemel, egyet leköt… gondoltam majd azt széthajtom… Nem ecsetelném, nem jött be. Bonyolult, macerás megoldás volt, de hasznos tapasztalat, mert ebből született meg végül a jó megoldás.

A kezdő sort a következő képpen szedtem fel.

Egy damilos kötőtű két tűjét egymás mellé fogtam. A fonalat felcsomóztam az egyikre, majd felváltva hurkoltam. Egyszer egyikre, egyszer másikra 8asokat leírva a tűk körül… Na, ez így nagyon bonyolultnak hangzik, de egyáltalán nem az.

GIF.gif

Az általam választott mérethez 3mm-es tűket használtam és a fonalat duplán fogva 40-40 szem ment a tűkre. Tehát az egyiken is 40 és a másikon is 40 hurok lett. Ne kérdezzétek milyen fonal, mert fogalmam sincs, de ígérem, ha járok fonalboltban kiderítem a márkát.

Mikor meglett a kellő szemszám az alsó tűt áthúztam a soron úgy, hogy a szemek a damilra kerüljenek. Ez egy kicsit trükkös, mert közben másik kézzel tartani kell a tűn maradt szemeket, de azért nem annyira nehéz.

Itt kerül a képbe a többi 5 tű. Aki nem ismerné, a zokni-kötőtűket azoknak elmondom, hogy működik. Ez 5 db mindkét végén hegyes tű, amin a sorokat körbe-körbe lehet kötni, tehát egy henger jön le róla. 4 tűn vannak a szemek és az 5. tűre dolgozunk. A videóban lentebb meg is nézheted, hogyan csinálom. Trükkös, de fele annyira sem nehéz, mint amilyennek tűnik.

IMG_2905.JPG

A 40 szemet a damilos tűről elkezdtem lekötni. Egyenletesen osztottam el a 4 tű között. 10-10 szem került minden tűre. A sor végére érve folytattam körbe a következő sorral, de itt minden sima szemre fordítottat, minden fordítottra simát kötöttem és így tovább körbe, körbe.

Bonyolult? Nézd meg a videót. Annyira nem is az. :D

[youtube https://www.youtube.com/watch?v=5ZU8xOFijVQ?rel=0&controls=0&showinfo=0&w=560&h=315]

~~~

Itt kell elmondjam, mi az, amit én „rosszul” csinálok, vagy legalábbis másként mint a nagyim.

A körben kötésnél, mivel a sor végén nem fordítom meg a kötést a visszájára, hanem ugyan úgy a színén folytatom, ahhoz, hogy a szemek megfelelően álljanak, hátulról kéne beléjük öltenem. Tehát a sima szemet magam felől, alulról kéne megböknöm és úgy lekötni, a fordítottam meg hátulról. Mivel azonban nem vagyok jó szabálykövető, ráadásul az egész körben kötést csak a szoba másik végéből lestem, én nem a másik irányból kötöm a szemeket. Így körbekötésnél nekem minden szem megtekeredik. Mivel egységesen így csinálom ez nem zavaró, de a nagyim kötése ettől lesz tökéletesen egyenletes, mint a gépi kötés. Akár figyelhetnék is rá és begyakorolhatnám, hogy kézre essen ez a lekötés, de nekem ennyi kézműves szabadság bőven belefér. Tekeredjenek csak azok a szemek.

~~~

Amennyiben még sosem kötöttél 5 tűvel és nincs is hozzá merszed kipróbálni, sebaj. Ebben az esetben a zoknikötőtű helyett, vegyél elő egy másik 3mm-es tűpárt és haladj oda vissza a sorokon. A végén majd összeöltöd a két szélét, ahogy Patrícia tette a gépi kötött anyaggal.

A gömb méretéhez összesen 28 sort kellett kötnöm. Ezzel a két végén szemsoros, henger huzat el is készült.

IMG_2910.JPG

Az első szemsor végig maradt a damilon, azzal nem foglalkoztam, csak a végén fűztem végig rajta az elején meghagyott hosszú szálat. Ehhez egy vastag tűt használtam. A másik végét ugyan így… Mikor elértem a megfelelő magasságot a kötésemben a fonalat hosszúra hagyva elvágtam és a maradék szálat egy tű segítségével végigvezettem a szemeken.

A fehér gömbökhöz nem is kellett mást tennem csak a hungarocell gömbre húzni a huzatot és a két végét amennyire lehet összehúzni.

IMG_2919

IMG_2920

A szürke díszek esetében, amik egyébként hosszú rizsszem mintával készültek a hungarocell alapot hasonló szürke árnyalatúra festettem mit maga a fonal, de a történetnek ezzel még nincs vége. A kötött labdának még megfelelő akasztót kellett készítenem. Ehhez tejes doboz kupakokat alakítottam át.

IMG_1795.JPG

A kupakokat, a könnyebb kezelhetőség érdekében, egy pötty ragasztóval felragasztottam egy kartonlapra és középen kilyukasztottam őket, hogy majd a drótot át tudjam rajtuk szúrni. A műanyagot ezután lefestettem HarzoT16 alapozóval.

Száradás után vékonyan megkentem vaspasztával, amibe még száradás előtt beleszórtam a Rozsda effekt szett vasporát.

IMG_1915

IMG_1920


A reagensekkel megcsöpögtettem majd egy éjszakát hagytam dolgozni az anyagot. Míg a rozsda szett dolgozott a vaspaszta is megszáradt.

IMG_1966

IMG_1968

Másnap leszedtem őket a kartonról és egy-egy szál drótot hajtottam hozzá.

IMG_2923

Az drót akasztókhoz egy vastag ecset szárát használtam sablonnak.

A kupakot a kötött labda összehúzott végére ragasztottam. Ehhez ragasztópisztolyt használtam, és amíg még meleg volt a ragasztó az előre kiszúrt lyukon betoltam a drót akasztót a hungarocellbe.

A aljára a másik összehúzáshoz egy-egy fém ringlit ragasztottam, hogy még egységesebb legyen az összkép.

IMG_3187

Különleges és egyedi díszek születtek így.

Már az elkészítés is öröm volt, hát még az, hogy milyen remekül passzolt a többi saját készítésű díszhez a karácsonyfán. A teljes karácsonyi összképet itt tudod megnézi.

Ha tetszett a leírás és szívesen olvasnál tőlem máskor is hasonló megoldásokat, kövess a Facebookoldalamon vagy az Instagramon. Ha pedig szeretnél egy segítőkész kreatív társaság tagja lenni csatlakozz Kreatív Tudástér Facebook csoportomhoz.