Idén tavasszal szerettem volna egy vintage ajtódíszt készíteni és persze valami újat kipróbálni. Ezért elkezdtem játszani a gondolattal, mi lenne, ha csipkét horgolnék egy koszorúalap külső ívére. Addig-addig forgattam a fejemben a ötletet, míg végül egyik nap előkerestem egy krémszínű akril fonalat és elővettem a horgolótűmet.

Először készítettem egy sík formájú koszorúalapot. Ennek elkészítési módját itt megtalálod. Az alapot fehér textillel zártam, majd az akril fonalat egy vastag tűbe fűzve sima pelenka öltéssel körbevarrtam a külső ívet. A tervezett csipke mintámhoz öttel osztható szem számra volt szükségem, ezért akkorára öltöttem a szemeket, hogy körbeérve 120 öltésem legyen.

  

Ezután a horgolótűvel folytattam. Minden pelenkaöltésbe egy-egy rövidpálcát horgoltam. Így már megvolt a mintámhoz szükséges, öttel osztható szem számú első sor, amibe egyszerű szegélymintát horgoltam körben az alapon. Ehhez ezen a Pinterest táblámon találsz sablonokat. A lehetőségek végtelenek csak a kezdősor szemszámának kell stimmelnie a mintával.

Miután a horgolással elkészültem már csak be kellett díszítenem az alapot. Natúr terméseket, rózsa formájú tobozokat és izlandi zuzmót válogattam össze. Virágnak textil boglárkát választottam és, hogy a horgolt fonal máshol is visszaköszönjön néhány horgolt virágot is dolgoztam rá.

Ezúttal a horgolt virágok nem kaptak nagy hangsúlyt, mert szerettem volna, hogy a csipke keret érvényesüljön inkább.

Számomra a hamisítatlan vintage stílushoz hozzátartoznak a kopott fém medálok, amit ezúttal Pentart akril festékkel krémszínűre festettem és bitumenes pasztával antikoltam. A medálba kis zöld koszorúval kertezett Home Sweet Home feliratot nyomtattam. Végül egy vékony bársony szalagból kötött masni társaságában egy gombostűvel a koszorú aljához rögzítettem. A tűt ragasztópisztollyal rögzítettem, nehogy a medál súlya kihúzza az alapból.

  

Ezután már csak egy akasztót készítettem a koszorú hátuljára, amihez vékony, szatén szalagot választottam. A szalag darabot kettéhajtva csomóra kötöttem, majd ragasztópisztollyal rögzítettem az alap hátoldalára. Végül egy darab filc anyaggal fedem a csomót.

Ha tetszett a cikk és szívesen olvasnál tőlem hasonló ötleteket, akkor kövess a Facebookon, vagy az Instagrammon ahol mindig értesülhetsz a friss bejegyzésekről.