Nem vagyok igazán gyűjtögető típus, bár gyanítom, hogy az ismerőseim ezt nem így látják.  Valóban sok dolog vesz körbe, de nem azért, mert „birtokolni akarom őket” vagy, mert „nincs szívem kidobni”. Az egyetlen oka a sok holminak, hogy alkotni akarok belőlük valamit. Az ihlet azonban csapodár dolog. Hol ehhez, hol ahhoz, hol pedig valami egészen máshoz hajt. Így előfordul, hogy egy-egy elképzelés hosszú ideig vár a megvalósításra és olyan is akad, amit el kell engedjek.

Ezt a farmer kosaras dolgot néhány éve egyszer már elkészítettem. Akkor élő virággal töltöttem meg és olyan gyorsan gazdára talált, hogy egy normális képet sem sikerült róla készíteni. Mivel még nem volt blog csak egy rövid postot írtam róla. A fejemben azonban nagyon megmaradt. Mindenképp  szerettem volna újra elkészíteni és ezúttal rendesen le is fotózni ezt a jópofa újrahasznosítást.

A történet akkor így kezdődött, az akkori postból magamat idézve.
„Adott volt egy ajándékkosár, amit igencsak megrágott az idő vasfoga. Nem volt neki már sem füle sem pereme… Igazán kuka-érett darab volt szegény. Olcsó is rozzant is, de mégsem akaródzott egyikünknek sem kidobni. Ma álltam a kuka felett kezemben a kosárral, hogy végre megadjam neki a kegyelemdöfést, amikor egyszer csak jött az ihlet”

A jelenben ez úgy nézett ki, hogy kaptam ajándékba néhány alig használt kosarat. Ez az a kosár, amibe az ajándékcsomagokat készítik össze a multiknál. Ennek a fazonnak kemény furnér alja van, amihez oldalt szögelve vannak a vezetőszálak.

Mivel nekem csak ezekre a részekre volt szükségem, óvatosan elkezdtem visszabontani a kosaramat. Levágtam a fülét, amit el is tettem, nemsokára kúszó növényt fogok rá futtatni.
A kosarat teljesen lecsupaszítottam, míg végül csak az alja és a függőleges vezetők maradtak meg.

Egy kikopott, kinőtt, világos farmernadrágot szabtam szét a művelethez. A lábakat levágtam,  a varrást eltávolítottam, majd hosszában felcsíkoztam az anyagot. Az 1- 2 cm széles anyagcsíkokkal szőttem újra a kosár falát.

Az első szálat a vesszőhöz ragasztottam majd – egy elöl, egy hátul -elkezdtem szőni.

Amikor az anyagcsík elfogyott a végéhez ragasztottam a következőt es folytattam a fonást, amíg el nem értem  a megfelelő magasságot. Közben szorosan egymásra húztam a fonatot, és ha kellett csipesszel tartottam a helyén a szálat.

Már a néhány évvel ezelőtti prototípusnál megtapasztaltam, hogy talán a kosárfonó technikám hiányosságai miatt, vagy  talán a rugalmas farmeranyagnak köszönhetően, az eredetileg kicsit kifelé hajló oldalak a művelet végére befelé dőlnek. Így a kosár felfelé szűkülő formájú lett.

Ezt persze cseppet sem bántam. Szerintem így sokkal helyesebb lett a végeredmény.
A farmer fonat utolsó sorát ragasztópisztollyal rögzítettem, majd a hosszan kilógó vesszőket egyforma rövidre vágtam.

A kosár alsó peremére a levágott varrásból egy csíkot ragasztottam, hogy eltakarjam a szögeket és a takarólécet. Az alját pedig filc anyaggal borítottam.

A felső peremre, ahol a vesszők kilógtak, barkácsboltban beszerezhető, szivacsos, kétoldalú ragasztószalagot tettem. Ez kellő merevítést ad a peremnek és szépen a helyén tartja a farmercsíkot, amiből a passzét készítettem.

A passzét behajtotta a kosár belsejébe, ragasztópisztollyal rögzítettem, az illesztést pedig filc anyaggal takartam el.

Ezután száraz tűzőhabot tettem bele és megtöltöttem barack színű  textil virágokkal, hamvas termésekkel, deres levelekkel és természetesen saját készítésű horgolt virágokkal.  Hátulra az illesztéshez készítettem egy masnit a maradék farmerből. Előre pedig felragasztottam a farmer csinos, bőr csíkra nyomott márkajelzését.

Mivel akad még néhány ilyen kosaram, ki fogom próbálni más anyaggal is átszőni, esetleg pólófonallal vagy tüllel.

Ha tetszett ez az újrahasznosítási ötlet kövess a Facebookon vagy az Instagrammon, ahol még  több általam készített lakásdekorációt találsz. és mindig értesülhetsz az új blogbejegyzésekről is.