Összetört tervek Part 2 – avagy az olajlámpás harmadik élete

Még karácsony előtt meséltem Nektek az olajlámpásról, amit lelkes átalakítás közben sikerült összetörnöm. Szegény lámpás második élete nem volt túl hosszú, de nem hagyhattam, hogy a szerencsétlen eset után az enyészeté legyen. Megpróbáltam olyan szemmel nézni az összetört lámpás maradványait, hogy kizárjam az eredeti búra hiányát, de az üveg tartozék nélkül rettentően hétköznapi asztaldísz fazonja … Olvass tovább

Összetört tervek Part 1 – avagy az olajlámpás második élete

Hosszú-hosszú idő óta nem írtam a blogra új cikket. Ennek többek között az is az oka, hogy idén nem sok újdonsággal rukkoltam elő. Terveim ugyan voltak, de a házfelújítás és a költözés miatti készenléti állapot igencsak lefoglalta gondolataimat. Most azonban megszállt az ihlet. Felébredtem és tudtam, hogy most márpedig alkotnom kell valami újat! Nemrég kaptam … Olvass tovább

‘Szívből’ – virágbox

Ehhez a projekthez, mint általában, most is több helyről érkezett az inspiráció. Az első impulzust az általam nagyra becsült Virág Stúdió – Home Center egyik korábbi alkotása adta. Egy tartós lakásdekoráció kis 3D szívvel a közepén. Bájos volt és egyből a tudatomba itta magát a kép. * Tehát szív a dobozban… alapanyag híján azonban jobban … Olvass tovább

Hóvirág-tündérek

Az előzményekben olvashattátok, milyen technikával készítem én a mára már igen széles körben elterjedt bakuli hóvirágokat. Most pedig a kompozícióhoz készült két kis tündér elkészítéséről mesélek. Ez még egy tavalyi projekt volt, de akkor még annyira nehezen ment a blog írás, hogy végül nem került rá sor, hogy megmutassam. Viszont a képek megmaradtak és mivel … Olvass tovább

A Rozsdás tricikli

Még az ősszel találtam a kosarbolt.hu-n egy irtó cuki tricikli fazont. Sima gagyi műanyag, de nagyon formás, kis faláda csomagtartóval. Így megvettem. A kis fa ládikót leszedtem és alaposan megcsiszoltam, hogy a fehér krétafestéket minél alaposabban eltávolítsam róla. Elég jól sikerült, bár itt-ott kisebb nyomokban maradt a festékből, de csöppet sem zavaró módon. A szinte … Olvass tovább

Loading...