Hallottátok már, hogy az alkotás szüli az ihletet….?
Ezt a teóriát én is vallom, annál is inkább, mert a mostani ötletem is épp egy ilyen helyzetből született.

Nagy buzgón készültem a Kávészünet Nemzetközi Kreatív Fesztiválra, hogy eleget tegyek a megtisztelő felkérésnek és egy mesterkurzus keretein belül együtt alkossak 20 ügyes kezű alkotóval. A választott téma a sziklafalas-manóajtós-ajtódíszem lett.  Mivel eddig sosem tartottam se mesterkurzust, se workshopot, szükségét éreztem az alapos felkészülésnek. Nekiálltam sorban készíteni a manóajtós ajtódíszeket. Mértem az időt, osztottam szoroztam, mi legyen az alkotás menete, hogy minden rendelkezésünkre álló percet kihasználjunk és minden tudásomat megosszam az alkotókkal a témával kapcsolatban. Különböző szín kombinációkat készítettem, hogy ihletet adjak a résztvevőknek.

 

 

A negyedik mintadarabnál támad egy ötletem és a sziklafal helyett téglafalat készítettem a koszorúalapra.

 

IMG_5345

 

Mivel ebben a sziklafalas-manóajtós témában már írtam egy tutorialt, amit IDE KATTINTVA el is olvashatsz, most csak azt a kis pluszt teszem hozzá, amitől ez a kopogtató téglafalas lett.

Tehát….

Csakúgy, mint a korábban leírtaknál, a SziklaLak ajtódísz esetében, ezúttal is konyhai alufóliát használtam a falazat kialakításához, csak épp nem gombócokat gyúrtam belőle, hanem kis kockákká formáztam az anyagot. Ehhez pedig szintén a konyhában találtam segítséget. Egy sima, mezei jégkocka készítő forma volt a sablonom.

Az alufóliát kb fele akkorára téptem, mint a sziklák készítésénél. Először laza kis gombóccá gyűrtem, majd a jégkocka készítő formába nyomkodtam őket. Hogy az ujjam ne fáradjon el, egy nagyobbacska ecset szárának szőrtelen végét használtam  a tömörítéshez.

 

IMG_5509

IMG_5511

 

A betömörített alufólia kockákat ezután félkötésben helyeztem el az alapon. Vagyis az egyik sor függőleges hézagai fölé kerültek a következő sor tégláinak közepei.

 

IMG_5520

 

A fugázást itt is ragasztópisztollyal végeztem, forró ragasztóval félig feltöltöttem a téglák közötti réseket.

 

IMG_5523

 

Aztán csakúgy, mint a sziklafalas verziónál a Pentart termékeivel dolgoztam meg a téglákat. Alapoztam, kőhatású pasztával kezeltem, amiből ezúttal a Barna gránit és a Cement színeket használtam. A két féle kőhatású pasztát foltokban vittem fel a téglákra, majd umbra és fehér antikoló pasztákkal zártam a felületet. A fázisok között természetesen megvártam a száradási időt.

Végül már csak díszítettem az alapot, a repesztett, rozsdázott manóajtóval, termésekkel,  zuzmóval, mohával, textil és horgolt virágokkal.

 

 

Nagyon hangulatos lett a végeredmény.

Ha szívesen olvasnál tőlem máskor is hasonló ötleteket kövess a  Facebookon  vagy az Instagramon. Ha pedig szeretnél egy segítőkész kreatív társaság tagja lenni csatlakozz Kreatív Tudástér Facebook csoportomhoz.