Összetört tervek Part 1 – avagy az olajlámpás második élete

Hosszú-hosszú idő óta nem írtam a blogra új cikket. Ennek többek között az is az oka, hogy idén nem sok újdonsággal rukkoltam elő. Terveim ugyan voltak, de a házfelújítás és a költözés miatti készenléti állapot igencsak lefoglalta gondolataimat. Most azonban megszállt az ihlet. Felébredtem és tudtam, hogy most márpedig alkotnom kell valami újat!

Nemrég kaptam egy ütött kopott olajlámpást, ami új életre vágyott. Azt álmodtam meg, hogy a lámpás üvegbúrájába készítek egy apró téli tájat majd az olajtartályt is feldíszítem, így egy kedves karácsonyi dekoráció születik belőle.
Amennyire tudtam elemeire szedtem a lámpást és alaposan megtisztogattam.

 

 

Volt még két darab mosókefe fenyőm és egy aprócska házikóm. Ezeket gondoltam az üvegbe tenni. A fenyőkből azonban nem, hogy a kettő egyszerre, de még egy magányos sem fért be az üvegbe, úgyhogy először kicsit megfodrászoltam.

 

 

Csípőfogóval lecsíptem a fenyő talpát, 2-3 cm magasan levágtam a szálakat körben a drótról, majd a megmaradt lombozatot is karcsúbbra nyestem. Így legalább már egy fenyőt be tudtam tuszkolni a kis házikóval egyszerre.

A házikót alul megfúrtam és pillanatragasztóval egy vastagabb drótot ragasztottam bele. A fenyő szárát is meghosszabbítottam egy darab dróttal, hogy könnyebben tudjam majd igazgatni a búrán belül.

Helyesek ezek a mosókefe fenyők, nekem csak az az egy bajom velük, hogy még a havas verziók is rettentően műanyagok. Úgy gondoltam, hogy ezt a dolgot orvosolni lehet, ha nagyon behavazom a kis fenyőmet. Igazam lett.

 

 

Oázis ragasztó spray-vel megfújtam és meghempergettem finom porszerű műhóban. Majd ismét fújtam és hempergettem. Mindaddig, amíg a műhó vastagon beült a szálak közé. A házikó tetejét szintén fújtam szórtam, fújtam, szórtam. Azon is szépen megtapadt a műhó.

Az immáron havas fát és a házikót a drótnál tartva szorosan összefogtam és óvatosan a bűrába szuszakoltam.

 

 

Amikor megfelelően mélyre kerültek alattuk az üveget feltöltöttem ipari vattával, más éven flízzel.

 

 

A drótokat kicsit rövidebbre vágtam óvatosan a helyére illesztettem az üveget, miközben a drótokat igyekeztem a lámpás olajtartályán lévő keskeny nyílásába illeszteni. Ez az ahol eredetileg a kanóc van befogatva. Minden klappolt, úgyhogy levettem az üveget, ragasztót nyomtam a nyílásba, majd az előző illesztést újra elvégeztem, de ezúttal sokkal gyorsabb mozdulatokkal, hogy a ragasztópisztolyból nyomott ragasztó nehogy megkössön mielőtt a drótok a nyílásba kerülnek. Sikerült.

 

 

A tél az üvegben volt. Még felülről egy bambusz hurkapálcával megigazítottam a házikót és a fenyőt, lejjebb tuszkoltam az időközben felfelé nyomódott flízt és minden a helyére került.

Az üveg és a fém perem találkozásánál, pillanatragasztóval csepegtettem körbe, hogy nehogy kimozduljon a búra a helyéről.

 

 

Ezt az illesztést egy zsinóros csipke szalaggal takartam el.

 

 

A csipke színe nem passzolt az összképbe, ezért Pentart textil és bőrfestékkel egyszerűen átfestettem szürke színűre.

 

 

Mivel türelmetlen voltam kivárni a festék száradását, ezért a kicsit még nedves csipke fonákját Pentart Heavy Body géllel kentem át és azzal ragasztottam az üveg és a fém találkozásához.

 

 

Ezelőtt sosem használtam Heavy Body gélt ragasztáshoz. “Virágoslány” lévén minden ilyet ragasztópisztollyal szoktam megoldani, azonban abba biztos voltam, hogy a nedves szalagot a ragasztópisztoly még az én kedvemért sem fogja a helyén tartani. A Heavy Body viszont együtt száradhat a szalaggal ott ahová való.

Afelől is kétségeim voltak, hogy az alumínium olajtartály tetejére tervezett dekorációt meg fogja e fogni a ragasztópisztoly, úgyhogy ha már elöl volt a Heavy Body oda is ecseteltem egy keveset. Kicsit vártam, míg megszikkad, kitisztul aztán elkezdtem felragasztani a havas levélkéket, apró tobozokat, bigyókat és bogyókat.  Többen kérdeztétek, hogy van az, hogy ilyen szép mű leveleim vannak. Mindig törekszem arra, hogy lehetőleg jó minőségű művirágokat vegyek, ami pedig egy kicsit is gyengébb, azokat megfújom ragasztó spay-vel és vagy bársonyporba vagy műhóba forgatom.

A Heavy Body az alumíniumon is jól bevált. A ragasztópisztoly stabilan fogta a műleveleket a megszáradt gélhez, ami pedig mint egy hídképző alapozó hibátlanul tapadt az alumíniumhoz.

Még egy apró részlet zavarta a szememet. A szürkére festet zsinór csipke idő közben megszáradt, de túl sterilnek hatott a színe a többi fémes felülethez képest, úgyhogy egy kevéske Pentart ezüst és bronz színű Atikoló pasztából készítettem elegyet, hogy azzal simogassam meg a csipkét.

 

 

A lámpást az oldalára fektettem és amikor az antikoló pasztás üveget átemeltem felette, az kicsúszott a kezemből és telibe törte az üvegbúrát….

Nem volt mit tenni. Menthetetlen.

 

Egy perces néma csönddel meggyászoltam a művemet, majd óvatosan levettem a búrát és a hozzá ragasztott fém takaróelemet kiszedtem belőle a fenyőt és a házikó

 

és a sérült darabokat kidobtam.

 

 

Maradt egy búrátlan, bedíszített olajlámpás tartályom….

 

Akár ki is dobhattam volna az egészet…

A kis táj miatt nem bánkódtam, mert van még olajlámpásom, amibe el tudom készíteni, sőt abba talán mindkét fenyő elfér majd, de ezt a lámpást nagyon sajnáltam. Új életet akartam neki adni és ehelyett tönkretettem.

Amíg sajnálkoztam felette a gyerekek közben felkeltek, megkapták a kakaójukat, bootoltak a kedvenc meséjük előtt. Egyszer csak azt hallom a mesében:

 

„Ha azt hiszed, hogy elrontottál valamit, talán még nincs is kész!”

Ez betalált. Újratervezés….

Ha kíváncsi vagy rá mi lett az eltört olajlámpásból követhetsz a  Facebookon  vagy az Instagramon és biztosan nem maradsz le a következő bejegyzésről sem.

Hozzászólás

Loading...