Bronz szarvas

Még a karácsonyi szezon elején egyik nap betévedtem a Kikbe, ahol megláttam egy méretes ezüst színű szarvas trófeát. Nem vagyok az a vadász típus, de annyira megtetszett és az ára sem volt vészes, úgyhogy megvettem.

Abban biztos voltam, hogy át fogom alakítani, csak azt nem tudtam milyen irányba induljak. Először arra gondoltam, hogy a most nagy kedvenc bársonyporokkal élethűre varázsolom, de aztán elvetettem az ötletet…. mint írtam nem vagyok az a vadász típus. Aztán kezdett kirajzolódni, hogy egy kis filigrán koszorút fogok a nyakába akasztani. Ekkor a kőpasztán gondolkodtam.

A sorsa végül akkor dőlt el, amikor az #adpdadvent poszt sorozathoz elkészítettem ezt a bársonyporral bevont dobozt.

A doboz tetejét egy Pepcoból szerzett poháralátéttel és egy fém fiókgombbal díszítettem, amiket előtte megdolgoztam kicsit, hogy összepasszoljanak.

A poháralátét bronzosítása annyira jól sikerült, hogy a rajta használt anyagkombinációt még egyszer ki kellett próbálnom. Ezzel eldőlt a szarvas trófea sorsa. Bronz szobor készült belőle.

Miután zsírtalanítottam a felületet, lefestettem egy rétegben Pentart Bonding Primer tapadóhíddal. Ez az alapozó, ahogy a neve is mondja, hidat képez a felület és a festék közé, ezzel növelve a festék tapadását.

Az alapozóra Pentart Antik réz színű Metál akrilfestéket festettem. Ebből is elég volt egy réteg. Nagyon szépen fed.

Ezután jött a trükk, amit eddig sosem próbáltam, mivel ez az anyag nem erre lett kitalálva… Megkentem az antikréz felületet Vaspasztával. A sima szürkét és a csillámos verziót felváltva használtam, kis tálkában keverve, vizezve, hogy a sűrű paszta ne takarja el teljesen az előzőleg felvitt metál festéket.

A műveletet stencilező ecsettel végeztem, mert a durva sörtékkel könnyebb volt vékonyan eldolgozni a pasztákat.

 

 

Már így is nagyon klassz volt az eredmény, de a hab a tortán a Barna befejezőviasz volt. Ahogy ezt felvittem a felületre, a szürke vaspaszta életre kelt. Alaposan visszatöröltem, de a meleg barnás árnyalat azért ott maradt a fémes hatású felületen.

 

 

Utómunkálatként egy leheletfinom arany és egy pici bronz színű Metál viaszpasztával simítottam át a kidomborodó felületeket.

 

 

A koszorút a nyakába egy vastagabb drót karikára készítettem, apróra vágott műanyag zöldnövény hajtásokból.

 

Egy kivetnivalóm azért maradt. A szarvast kézbe fogva nem érzem a fém hűvös érintését és a súlyát… az agyam átverve érzi magát ettől, de sebaj, ennyi belefér 😉

Idén az adventi időszakban Pure Design by Bardócz Évával minden napra alkotunk egy-egy ötletes karácsonyi dekorációt. Ezeket a bejegyzéseket a #adpdadvent jelzéssel keresheted a Facebookon és az Instagrammon.

“Bronz szarvas” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Éva!
    Igen a viasz kicsit ragadós először, de kis idő után felkeményedik és selymes lesz a felület.

  2. Gyönyörű!! ❤
    Anikó, én azt szeretném megkérdezni, h ezt a barna befejező pasztát mennyire kell visszatörölni? Bárhogy törlöm, olyan.. Ragadós marad ☹️ vagy ilyen kell legyen? Köszönöm válaszod!

Leave a Reply

Loading...