„Jó pap holtig tanul” – ismerkedésem a Pentart termékekkel

Tavaly karácsonyra a férjemtől egy kreatív bevásárlást kaptam, aminek köszönhetően különböző, számomra eddig ismeretlen anyagot szereztem be és próbáltam ki. Mondanom sem kell mennyire élveztem a dolgot. Akkor már hetek óta olvasgattam Hosszú-Bardócz Éva blogját a PURE DESIGNt, ahol számos bejegyzésben ír a Pentart termékeiről, illetve arról, hogyan használja ezeket ő maga. A sok inspiráló írás hatására össze is állítottam a listámat, amit aztán a férjem ajándékának köszönhetően szépen végig is pipálhattam. De ahogy a puding próbája az evés, így nekem is ki kellett próbálgatnom mindent, amit sikerült beszereznem, mielőtt komoly munkába fognék velük.

Első körben a Vintage Effect Mediummal a Klasszikus és az Opál repesztőlakk rendszerrel, valamint a Rozsda Effekt szettel és a Bitumenes antikoló pasztával ismerkedtem meg közelebről. Ezek használatáról, a nevükre kattintva több információt kaphatsz.

Szóval kinyitottam az újonnan feltöltött kincses ládámat és ezeket az anyagokat elkezdtem sorra kipróbálni. Az áldozatul választott alap egy saját készítésű madárodú volt. Maga az odú nem lett épp tökéletes, a tető illesztése nem sikerült, a deszka itt ott hibás volt, de gondoltam a célnak megfelel. Először a Vintage Effekt Mediumot próbáltam ki a tetőn, amit közvetlenül a fára vittem fel és fehér akril festéket kentem rá, majd visszacsiszoltam. Ez elsőre sikerült. Csodás, kopott festékes felületet kaptam, amit a Bitumenes antikoló pasztával emeltem ki.

Aztán jött a repesztés. Ez kicsit keményebb falatnak bizonyult. Fotóm sajnos nincs róla, mert akkor még nem tudtam, hogy ezt a cikket meg fogom írni, de a Klasszik repesztő maga lett a rettenet.  Kicsit kétségbe is estem, hogy ehhez talán béna vagyok… de a Pentart Dekor Facebook csoportban  sokan segítettek és elmondták, mit rontottam el. Így egy következő réteg festék után újra nekifutottam, ezúttal az Opál repesztőlakkal, amit szintén a Bitumenes antikoló pasztával emeltem ki.

Teljes lett a siker. Sőt! A próbálkozások mind, mind nyomot hagytak a kis madárlakon. A több réteg festék és lakk végül egy kellően rusztikus felületet eredményezett, amit nagyon szépen kiegészít a Rozsda Effekt, amivel a tető bádog javítását kezeltem.

A Rozsda Effektbe egyszerűen beleszerettem. Nagyon könnyű használni és rengeteg lehetőséget látok benne.

A kis madárlakom végül ott állt áldozatul esve a próbálgatásaimnak, de tudtam nem ért még véget a története.

Ha szeretnéd látni, hogyan került a tesztalany madárodú egy kötött kopogtatóra és lett belőle egyedi kulcstartó, akkor látogass vissza a blogra, mert hamarosan azt is megmutatom, vagy kövess a Facebookon, ahol mindig értesülhetsz az új bejegyzésekről.

“„Jó pap holtig tanul” – ismerkedésem a Pentart termékekkel” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Visszajelzés: Annie´s Design

Leave a Reply

Loading...