Folytatódik az utam Csodaországba. Jó sok idő eltelt már, hogy belekezdtem a mesébe, de a kezdeti lendület nem hagyott alább. Bár kicsit sűrűek a napjaink, amint van két szabad percem már megyek is munkálkodni, hogy még húsvét előtt elkészüljek a tervezett tojásokkal. Arról már nem is merek írni mennyi ötlet kavarog még a fejemben a témával kapcsolatban, hogy belevágtam ebbe az utazásba… de egyenlőre maradjunk a tojásoknál.

Ez egy folytatásos cikk, amit mindenképp érdemes az elején kezdeni, így ha még nem olvastad az előzményeket IDE kattintva megteheted.

A beszámolót ott hagytam abban, hogy a tojásokat Gessoval alapoztam. Nos a három réteg Pentart Alapozó paszta szépen megszáradt, úgyhogy a Nyuszis-Kalaposra tercezett tojásra grafitceruzával felrajzoltam az alsó csíkos mintát. Nem mértem pontosan, csak szemre, de egész jól sikerült elosztani a csíkokat. Fontos volt, hogy páros számú sáv legyen, hogy a festett mintánál a színeket tudjam váltogatni.
Pentart country kék és fehér Pentart Matt akrillal festettem meg a csíkokat.

IMG_3982

Sem alul sem a középvonalon nem volt fontos a túl nagy precizitás, mert a sávok mindkét vége fedésben lesz. A tojás alá a terveim szerint fodor-gallért készítek, a középvonalon pedig pirosas csipkével gondoltam zárni a mintát, de majd még meglátom.

Ennek a tojásnak a felső felén sajnos egy nagyobb benyomódást fedeztem fel, ezért még egy réteg Gessot kapott, de ezúttal festőkéssel kenve, hogy kicsit textúráltabb legyen a felület. Ehhez most Lágy alapozó pasztát használtam, amit kicsit vissza is tudok majd csiszolni, ha megszáradt.

A másik tojás mintázata nehezebb dió volt. Diagonálban rakott fekete-fehér csempemintát terveztem rá, ami a tojás vonalát követve a felső harmadtól lefelé indul.

Hát, ezt nem volt egyszerű felrajzolni. Egy nagyon puha grafitceruzával, nagyon halványan rajzoltam be a vonalakat. Az egész tojást összefirkáltam mire kitaláltam, hogy is lehetne nagyjából szabályosan megmintázni. Először horizontális segédvonalakat rajzoltam, majd a vertikális vonalakat, így kialakult egy négyzetháló a tojáson. Ezután a csücsköket összekötve rajzoltam be a csempékét.

Itt szintén nem volt fontos a minta aljánál és tetejénél a szabályos kontúr. Felül ugyanis Cheshire Cat mosolyával és mindkét oldalon egy szívvel terveztem zárni a csempesort. Alul pedig a rozsdásított koronában fog csücsülni a tojás feneke.

Miután nagy nehezen sikerült felrajzolni a minta fő vonalait kicsit erősebben is berajzoltam, de csak annyira, hogy a ceruza hegye ne nyomja meg a hungarocellt. Aztán egy mosogatószeres szivaccsal elmosogattam a tojást. Mivel az Alapozó paszta vízállóra szárad, nem ártott neki a víz, viszont így a gyengébb firkálmányok nagyjából eltűntek a tojásról.

Jöhetett a festés.

IMG_4006

Először a fehér csempéket festettem le kétszer Pentart Matt Akrillal. Vékony kontúrozó ecsettel dolgoztam. A fehérrel nem is volt nehéz dolgom – ha kiszaladok a vonalból a fekete úgyis fedi majd.

A feketénél viszont már kicsit körültekintőbben kellet követnem Cheshire Cat szájának vonalát, hogy ne üssön majd át a fogak alatt a csempe minta.

IMG_4009

Száradás után Gessoval kentem meg a fogsort, hogy egy kicsit kiemelkedjen a csempe síkjából. Eredetileg úgy terveztem, hogy csak a szív lesz 3D, mondjuk levegőn száradó gyurmából… de ahogy kezdett alakulni a kezem alatt a tojás, úgy döntöttem a fogsort is érdemes lenne még jobban kidomborítani. Szereztem hozzá Pentart 3D tollat fehér színben. Hát valami csodás!

IMG_4762

IMG_4768

Először Pentart fekete Kontúrozóval megrajzoltam a szájat és a fogak körvonalát, majd a fogsort 3-4 rétegben feltöltöttem a 3D tollal. Kicsit opálos, igazi fogzománc szerű lett az eredmény.

….folytatás következik.

A következő alkalommal megmutatom, milyen lett a tojások talpa és hogyan sikerült elkészítenem a fodor gallért. Ha érdekel a folytatás IDE kattintva olvashatod a következő részt.

Ha tetszett követhetsz a Facebookon vagy az Instagrammon.